Konzerváló és fogmegtartó kezelések

Megszűntetjük a fájdalmat!

Segítünk, hogy újra mosolyogjon…

Esztétikus tömések

A fogtömés a szuvas fogak helyreállítására szolgál, a rendelőkben leggyakrabban elvégzett kezelések közé tartozik. Régen erre a célra amalgámot használtak, ami ma már nem javasolt az esetleges egészségkárosító hatásai miatt, valamint a ma már elvárt esztétikai végeredmény sem biztosítható. Alkalmazásakor előfordulhat allergiás panasz, fémes íz érzés, bőrbetegségek, esetleg más gyulladásos betegségek, galvanizmus (más fém tartalmú pótlásokkal léphetnek kölcsönhatásba). Ezen felül a fogak és az íny is elszíneződhet.

Ma már ún. fényrekötő esztétikus tömőanyagokat használunk. A tömések készítésekor a legfontosabb a pontos széli záródás, mely a tartósságukat biztosítja, hisz nem alakulhat ki újabb szuvasodás a tömések mellett. A másik fontos kritérium a megfelelő esztétikai végeredmény, ami ma már a páciensek részéről teljes joggal elvárható. A kívánt színt egy fogszínkulcs segítségével határozzuk meg, ez alapján választunk megfelelő tömőanyagot. Nagy előnye még az adhezív technikával készült töméseknek, hogy csak a szuvas – károsodott fogszövetet kell eltávolítani, míg régen mindig nagyobb üreg készítése volt szükséges. A tömések helyi érzéstelenítésben, fájdalommentesen készíthetőek. A szuvas részek eltávolítása után következik a fogak felépítése tömőanyaggal, rétegenként UV lámpával megvilágítva. Majd occlusió – harapás beállítása, és az anatómikus forma kialakítása.

A jól elkészített tömés esztétikus (színben és formában), szinte láthatatlan, tartós (jó széli záródás mellett), és kopásálló is (jó minőségű anyaghasználat).

A pácienseinknek félévente kontrollt javasolunk, hiszen a kisebb szuvasodások egyszerűen elláthatóak, és sok esetben a betegek egy ideig nem is észlelik, hogy esetleg szuvas foguk lehet. Sok esetben ha már panaszt okoznak, vagy letörik a zománc, már nagy kiterjedésű szuvasodással állunk szemben, melyek ellátása már komplikáltabb vagy esetleg gyökérkezelésre is szükség lehet.

Inlay – onlay tömések

Az inlay szintén a fogszuvasodás esztétikus és tartós ellátására szolgál. Készítésük akkor javasolt ha a kezelendő fog koronai része nagymértékben hiányos, kiterjedt szuvas laesio esetén, vagy ha trauma érte a fogat, aminek eredményeként nagyobb rész letörött. Ilyen esetekben a hagyományos tömésekkel nem biztosítható tartós végeredmény, mivel eltörhetnek. Az inlay (betét) készítése két kezelést igényel, mivel ezt a fogtechnikus készíti. A fog megfelelő előkészítése, preparálása után lenyomatot veszünk, fogszínt választunk, majd elküldjük a technikai laborba.

A fogakat ideiglenes töméssel látjuk el, megakadályozva az érzékenységet az inlay elkészültéig. Fontos, hogy az elkészült „betét” jól illeszkedjen, pontos széli zárása legyen, funkcionálisan és esztétikában (szín, forma) tökéletesen egészítse ki az előkészített fogat.

Többféle anyagból készülhet: arany, műanyag, kerámia, cirkónium-kerámia.
Az elkészült inlayt a második kezelés alkalmával ragasztjuk be, ha minden tekintetben megfelel a fent említett elvárásoknak.

Gyökérkezelés

A fogmegtartó kezelések csoportjába tartozik, mivel elvégzése után a szájban maradt fog, esetleg gyökér felépíthető és még hosszú ideig szájban tartható.

Sok esetben előfordul (kiterjedt szuvas laesiók, régi mély tömések, trauma, fogelhalás, stb esetén), hogy gyökérkezelés válik szükségessé. A kezelés helyi érzéstelenítésben történik minden esetben. A szuvas, károsodott fogszövetek eltávolítása után következik a fogbélmű – pulpakamra megnyitása. Attól függően, hogy melyik fogról van szó, változhat a kezelendő gyökércsatornák száma, ami sok esetben nem azonos a fog gyökereinek a számával. A gyökércsatornák megkeresése – szondázása, bemérése után következik a csatornák megmunkálása, ami lehet gépi vagy kézi eszközökkel is. A fog állapota és a beteg tünetei figyelembe vétele mellett sokszor a kezelés 1 ülésben is elvégezhető, más esetekben több kezelés szükséges. A csatornák megmunkálása során kémiai fertőtlenítőszereket is alkalmazhatunk a csíraszám csökkentése érdekében (klórhexidin 2%, Soluminium).

Fontos a gyökértömés elkészítése előtt a pontos hosszmeghatározás (elektromos bemérővel, vagy rtg-el), tágítás, tisztítás, fertőtlenítés, valamint, hogy kiszárítható legyen. Ha ezek a feltételek biztosíthatóak, elkészítjük a gyökértömést. Minden más esetben gyógyszeres tömés szükséges, míg a fog panaszmentessé nem válik. A gyökértömés kivitelezésére ma már számos technika létezik. Bármelyik eljárást is választjuk, minden esetben az elkészült gyökértömés csúcsig érő és falálló kell hogy legyen, lezárva a csatornát teljes hosszában. Ezt a kezelés elvégzése után rtg-el kell ellenőriznünk. A fogat lezárjuk ideiglenes töméssel (üvegionomer cement), a további kezelések elvégzéséig.

Egy jól elkészített gyökértöméssel régebben kialakult gyulladásos elváltozások (granulómák a fog csúcsi része körül) gyógyíthatóak, fontos ilyen esetben a 2-4 hónap várakozási idő a végleges restauráció elkészítéséig, illetve, hogy mentesítsük a terheléstől. De az állítás fordítva is igaz, egy rosszul elkészített gyökértöméssel előidézhetünk gyulladásos elváltozásokat a fog csúcsi része körül, amiből később granulóma, ciszta is kialakulhat. Ezért fontos odafigyelni a gyökérkezelés technikai lépéseire. Jól elkészített gyökértömés és megfelelő restauráció esetén a fogak hosszú távon megtarthatóak.

Barázdazárás

Egy nagyon egyszerű és hasznos, fájdalommentes beavatkozás gyermekeknél a fogváltás idején, a maradó rágófogak védelme érdekében.

A frissen előtört örlőfogak rágófelszíne sok esetben mélyen barázdált, és ezek tisztítása a gyerekek számára nehézséget okoz, mivel a barázdák mélyén biztosan marad lepedék. Ennek eredménye a rágófelszíni szuvasodások kialakulása lesz az örlőfogakon. A barázdazárással ezt szeretnénk megelőzni.

Fontos, hogy az eljárást a fog előtörése után minél hamarabb végezzük el maximum 4-6 hónapon belül, mivel később már nem biztos hogy praparáció nélkül lehetséges a fogfelszín előkészítése.

A barázdazárás során a fog rágófelszínét átpolírozzuk, majd izolálás mellett savazzuk – kondícionáljuk, preparáció nem szükséges. Ezután bondozzuk, mint töméskészítés esetén (adhezív technika). Majd a folyékony barázdazáró anyaggal a fog rágófelszínének a legmélyebb pontjait feltöltjük. Fontos, hogy fluorid tartalmú legyen, illetve színben eltérjen a fogtól, így a kivitelezés egyértelműen kontrollálható, vagy az esetleges lepattanás is.

A végeredmény sekélyebb, jól tisztítható rágófelszín. A végén az occlúsió harapásellenőrzése szükséges.
Jól együttműködő gyermek esetén az eljárás pár percet vesz igénybe foganként.

Fájdalmas a töméscsere?

Nem, a kezelés helyi érzéstelenítésben történik, így teljesen fájdalommentes.

Mikor érdemes betétet készíttetni tömés helyett?

Ha a fog koronai része nagymértékben sérült vagy szuvas, a betét tartósabb és pontosabb megoldást nyújt, mint a hagyományos tömés.

Miért kell röntgen a gyökérkezeléshez?

A röntgen segít pontosan meghatározni a gyökércsatornák hosszát, így biztosítható a teljes tisztítás és tömés.

Miért fontos a rendszeres fogkőeltávolítás?

A fogkő baktériumokat tartalmaz, amelyek ínygyulladást és fogágybetegséget okozhatnak, ezért ajánlott évente legalább egyszer eltávolíttatni.

Mennyi ideig tart, míg egy implantátum teljesen beépül?

Általában 3–6 hónap szükséges a csontosodáshoz, ezt követően készülhet el a végleges korona.

Tegyen egy lépést a ragyogó mosoly felé!

Mi segítünk

Sopron

Szájsebész

9400

Esztétikai fogászat

Ödenburg

Fix pótlás

Magyarország

Fogpótlás

Deutschkreuz

Implantáció

Sopron

Szájsebészet

Balf

Fogorvos

Bécs

Konzerváló kezelés

Eisenstadt

Fogágybetegségek

Harka

Lézeres kezelés

Sopron

Fogimplantátum

Wien

Szájhigénia

GYMS megye

Fogmegtartó kezelés

Sopron

Fogászat

9400 Sopron, Várkerület 73. I.emelet
Hungary/Ungarn